0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Másodszor is Mezőhegyes

A tavalyi, nagy sikerű, úttörő vállalkozás után az FEI újra bizalmat szavazott a Mezőhegyesi Állami Ménesnek, mint rendezőnek. Idén szeptember 8–11. között második alkalommal került sor a világbajnokságra, melyen 5-6-7 éves, fiatal fogatlovak álltak rajthoz.

Az érdeklődés hasonló volt a tavalyihoz, előzetesen tíz ország jelezte részvételi szándékát, a francia és a belga szövetség azonban visszalépett. Így nyolc nemzet (osztrák, olasz, svájci, lengyel, görög, holland, német, magyar) harminc lova állt rajthoz. Az ötévesek mezőnyében tíz, a hatévesek között nyolc és a hétévesek között tizenkét ló indult a közönség számára még most is újdonságnak számító megmérettetésen. (…)

Fotó: Vida-Szűcs István

Forrás: