0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Tizenhat aranyérem a Kaposvár Kupán

Idén is nagy népszerűségnek örvendett az amatőr lovastornaverseny, a Kaposvár Kupa. Az immár harmadik éve megrendezett egynapos eseményen ezúttal hat egyesület ötvennégy versenyzője mérette meg magát. A hagyományos versenyszámok mellett idén nemcsak amatőr, hanem terápiás kategóriákat is kiírtak a szervezők, ennek köszönhetően értelmileg akadályozott és hiperaktív gyermekek is versenyezhettek négylábú társaikkal.

Nem kevesebb, mint tizenhat kategóriában avattak tehát bajnokot az őszi évad első lovastornaversenyén. A Kaposvár Kupa legfontosabb jellemzője, hogy ezúttal a kicsiké a főszerep – nem a nemzetközi versenyzőkön van a hangsúly, hanem az amatőrökön, a kezdőkön és a jövő utánpótlás-versenyzőin. A legmagasabb kategória a junior, valamint gyerekverseny volt – igaz, hogy ez utóbbi már nemzetközi kategória, de nem Eb-vb versenyszám, csupán azoknak az előszobája. A junior, azaz ifjúsági versenyszám ugyan már megjelenik a bajnokságokon is, a Kaposvár Kupa azonban sokkal inkább azokat a versenyzőket várja, akik ebben a kategóriában újoncként, de legalábbis még nem az Eb-kvalifikációs szinten versenyeznek. A junior kategóriát ezúttal a kaposvári Lovasakadémia SC versenyzője, Kovács Hanna Hédi nyerte, míg a gyerek kategóriában Karna Rebeka, a Pasaréti Honvéd LSE versenyzője állhatott a dobogó tetejére, őt az LSC két versenyzője, Jezerniczky Nóra és Szabó Kitti követte. A lányokról tudni kell, hogy mindannyian újak még a nemzetközi versenyzésben, a kaposváriak ráadásul egy újonc, a sportággal mindössze pár hónapja ismerkedő ló, Automata, azaz Totó hátán versenyeztek.  (…)

Fotó: Csehné Klung Tímea

Forrás: