Magamról annyit, hogy sorsom háborgó tengerén életem hajója vak véletlenek habos hullámain sodródva végül is egy sanghaji lovardában kötött ki. A szerkesztők kérésének eleget téve itteni tapasztalataimat, tanulságokat, gondolataimat szeretném megosztani otthoni olvasóimmal. (A kissé dagályosra sikerült bevezetőért elnézést kérek, de hát Sanghaj óceánparti kikötővároska, akkora, mint a fél Dunántúl, és kétszer annyian lakják, mint hazánkat. Ahol pedig tenger van, ott dagály is van, a Hold tehet róla, nem én.) Nem is tudom, honnan kezdjem az egészet. Talán egy idézettel a Pegazus kínai testvérlapjából, a Horsemanship (erre a szóra még visszatérek) címen megjelenő, gyönyörű kiállítású szaklapból: egy kínai lovashölgy írja le tapasztalatait a Ludger Beerbaum istállójában eltöltött tanulóidejéről: „El sem tudjátok képzelni azokat a hosszú napokat, amelyeket önállóan, nemcsak lovaglással, hanem istállómunkával, etetéssel, lóápolással kellett eltöltenem. Először nehéz volt megszokni, de most tudom csak értékelni azt a sok tapasztalatot, amelyeket a nehéz munka során szereztem. Ez a hozzáállás, a lóval való foglalkozás még hiánycikk Kínában, ami alatt a jövő generáció olyan képzését értem, mely által lovasemberekké válnak, nem csupán lovasokká.” Ennyi az idézet, de tartalmazza a lényegét annak, amiről írni szeretnék. (…)
Fotó: Dublin Evening Argus
