„A közfelfogás szerint az istállótulajdonos mindig nyer. Ha nem a maga lován, akkor a másén. A lovaknak zab kell, a trénereknek és a zsokéknak pezsgő (a régi lóversenytéren, ahol egy ezüstforintba került egy pohár pezsgő, a nyerők is pezsgőt ittak), a barátnőknek új ruha, páholy az orfeumba, gyémántos csokor Carola Ceciliának… Az istállótulajdonos úgy szerepelt a régi pesti fantáziában, mint aki mindig kaviárt, osztrigát, pástétomot eszik, az alázatosan köszöngető bukmékerektől elveszi a pénzüket…” Így festi le Krúdy Gyula a „Száz éves a magyar lóversenyzés” tárcájában a tulajdonos személyét. (…)
Tarka dresszek, színes kártyák varázslója
A dualizmus korában a magyar lóversenyzés aranykorát érte, méreteiben és szakmaiságában is világszínvonalúvá vált. Kiváló angol trénereknél készítették fel itthon vagy Angliában lovaikat a futtatók, akik közül néhányan az angol Jockey Clubnak is tagjai is lettek. Az 1880 október 17-én megnyíló ligeti pályán Pest első számú társadalmi eseményévé vált a lóverseny, amelynek legfontosabb szereplője volt a győztes lovat a futam után visszavezető futtató.
Forrás:
